Lauri Ylönen magáról
Popcorn újság 2006.03.06. 10:59
Szerinte unalmasak a groupie-k, szeret kempingezni, és nagyon bejön neki, ha Ville Valo a HIM-ből elmondja neki a véleményét. A The Rasmus énekese, Lauri Ylönen (26) még több fura titkot elárul magáról.
Egyeseknek a The Rasmus azokat a srácokat jelenti, akik „varjútollat tűztek a hajukba”, mások szerint viszont ők a legjobb finn export Kimi Räikkönen és a Nokia mobiltelefonok óta. És igazuk van.
A „Dead Letters” albumból ugyanis másfélmillió példányt adtak el világszerte, a róla kimásolt dal, az „Int he Shadows” tizenegy országban volt benne a TOP 10-ben.
Most, hogy megjelent az új album, a „Hide from the Sun”, épp elég okunk van dumálni egy kicsit a The Rasmus énekesével, Laurival…
– Alig vett körül benneteket egy kis csönd, máris a polcokra került az új The Rasmus-album. Miért nem élvezitek egy kicsit még a sikereiteket, és tartotok egy kis szünetet?
– (nevet) Mert a szünet unalmas! Tényleg! Mi viszont munkamániások vagyunk. Nem tudunk élni zene nélkül, egyszerűen nem tudjuk hónapokig pihentetni az ujjainkat. Ezért is volt már a kezdetektől fogva világos, hogy tovább folytatjuk. De hogy aztán ez ilyen gyorsan össze fog jönni, arra még én sem számítottam.
– A haverjaiddal, Eeróval, Akival, Paulival és veled már tíz éve alkotjátok a zenekart.
Soha nem volt veszekedés köztetek, vagy nem gondoltak arra, hogy szögre akasztjátok a tudományotokat, és abbahagyjátok?
– Ó, dehogynem! Gondolatban már nagyon sokszor eljátszottunk ezzel. De valahogy mégis sikerül mindig összeszednünk magunkat. Olyan a helyzetünk, mint a „With or without You” című U2–dalban, nem tudunk sem egymással, sem egymás nélkül élni.
– A bandán kívül Ville Valo a HIM-ből, és Bam Magera („Viva la Bam”) tartozik még a szűkebb baráti körödhöz. Mely tulajdonságát értékeled legjobben ez utóbbi két személynek?
– Hogy őszinték. Ez a két fazon nem tesz lakatot a szájára, hanem nyíltan megmondja nekem a véleményét. Villének gyakran játszom elő a dalokat, és megkérdeztem róluk a véleményét. Kemény ítész. Ha szerencsém van, azt mondja: „jó.” De gyakran csak annyit mond: „zar!” Akkor tudom, oké, Lauri, dolgoznod kell még ezen a számon. Becsülöm azokat a barátokat, akik őszintén tudnak bánni egymással. Ilyeneket csak ritkán talál az ember. Főleg az úgynevezett médiavilágban.
– Elég idegesnek tűnsz, amikor a médiavilágról beszélsz. Nem köszönhetsz nekik is sokat? A sajtó nélkül valószínűleg senki sem ismerne benneteket Finnországon kívül…
– Igen, ez igaz. Hálásak is vagyunk mindezért. De néha több lojalitást kívánnék a szakmától. Ez szuper lenne.
– Nem bánod, hogy nem volt igazi gyerekkorod, mert már nagyon fiatalon profi zenész voltál? 14 évesen kezdtél egy garázsban, 16 voltál az első The Rasmus-album megjelenésekor…
– Nem, végül is magam kerestem ezt az utat. Senki sem kényszerített rá. De néha azt kívánom, bárcsak felnőttként is lehetnék olyan felszabadult, mint egy kisgyerek. Mármint, hogy e nélkül ne kiáltsák ki azonnal őrültnek az embert. Ez a gondtalanság, a „nem kell rágódnom semmin”, néha nagyon hiányzik nekem.
– Munkamániásként jellemzed magad, de néha biztosan neked is szükséged van pihenésre. Mit teszel, ha van egy kis időd magadra?
– Olvasok, dalokat írok vagy pihenek a haverjaimmal. De a legszívesebben kempingezni, sátorozni megyek. Erre évente legalább egyszer szükségem van, hogy kiadjam a bennem lévő feszültséget.
– Lányok is vannak veletek ilyenkor?
– (nevet) Most azt akarod tudni, egyedül alszom-e a sátramban, ugye?
– Igen, pontosan! Elmondanád, mi a helyzet a mai rocksztároknál ez ügyben?
– Szex, drog, rock’n’roll! Nem, most csak hülyéskedtem. Egyedül alszom. S ha az a következő kérdésed, hogy van-e barátnőm, akkor előre megmondom, nincs barátnőm. És őszintén szólva most nagyon is örülök ennek.
– Oké, nincs komoly barátnőd. De biztosan van egy csomó lány, aki szívesen bebújna az ágyadba, ugye?
– Igen, biztosan. De mit hoz ez nekem? Nekem is vannak igényeim, de sajnos még nem találtam meg a hozzájuk illő embert. S ezen kívül a legtöbb lány, aki istenít vagy akar tőlem valamit, nem más, csak groupie. Ilyen lányokat pedig tényleg nem akarok a családomban. Akkor már inkább keresek még egy kicsit tovább…
– Ha már a témánál vagyunk. Mi volt a legrosszabb, amit a groupie-k kapcsán átéltél?
– Semmi különös nem volt. De már a szokásos is épp elég rossz. Minden koncerten feldobálják a viseletes bugyijukat és melltartóikat a telefonszámukkal. Ez egyrészről undorító, részletekbe nem is mennék…
– Egy kérdést nem tudunk megkerülni. Milyen valójában a zsánered?
– Meg tudjon nevettetni.
– Hű, ez aztán nem könnyű feladat…
– (nevet) Oké, oké, csak nevess ki! Rendben, most komolyan: legyen humora, legyen valami a fejében, és legyen teljesen természetes. A külső teljesen másodlagos. Nem kell egyáltalán úgy kinéznie, mint egy modell vagy ilyesmi.
Számomra vannak fontosabb dolgok. Legyen karizmája, legyen nagyszerű ember, aki őszinte velem kapcsolatban.
– Végezetül következzék még egy komolyabb kérdés. Hol látod magad 20 év múlva? El tudod képzelni, hogy felhagysz a zenéléssel, és szolid családapa leszel, és egy teljesen normális munkahelyen dolgozol majd?
– Nem, a legjobb szándékkal sem tudom elképzelni magam egy teljesen normális munkahelyen! Habár később mindenképpen szeretnék megházasodni, és gyerekeket is szeretnék, de csak később, most inkább zenélek. S hogy mi vár rám holnap, arról majd akkor kezdek el gondolkodni, amikor tényleg ott tartok.
|