Koncertajánló
ticketpro.hu+natasha 2007.03.04. 17:33
Nem túl gyakori, hogy olyan aktuális sztárokat lássunk hazai színpadon, mint Shakira. Ennek oka, hogy a világ összes koncertpiaca verseng a sztárok koncertjeiért. Shakira, aki abszolút a csúcson van legyen szó akár Amerikáról, akár Európáról, március 5-én a Budapest Sportarénában lép fel.
Barátainak csak Shaki 1977-ben született Kolumbiában egy Barranquilla nevezetű tengerparti városkában. Őstehetségnek számított, aki már négyévesen táncolt és nem sokkal később megírta első saját szerzeményét. Az ígéretes kezdés sikeres folytatást hozott. Kinézetével, zenéjével, azzal, hogy testét-lelkét beleadja munkájába annyira elbűvölte a közönséget, hogy a szűk 10 év alatt 30 millió lemezt adott el. Képes rá, hogy dalaival nemre, származásra és anyanyelvre való tekintet nélkül bárkit „megszólítson”.
Legutolsó nagy slágere a La Tortura című dal. Utolsó két lemezéhez Shakira összesen 60 dalt írt, amiből végülis 20 került fel a korongokra. Dalszövegeit Shakira maga írja, nagyrészt a zenéit is sőt az albumok egyéb zenei munkálataiba is nyakig belemerül, legyen szó akár a háttér vokálról, akár a zenei rendező feladatáról. Persze segítségre neki is szüksége van, ebben partnere napjaink egyik csúcsproducere Rick Rubin (olyan művészek lemezei jegyzik nevét, mint a Red Hot Chili Peppers, Mick Jagger, Johnny Cash, Run-D.M.C., vagy Niel Diamond). Rick Rubin az utolsó dupla album mindkét lemezének producere volt. Közös munkájukról Shakira így nyilatkozott: „Olyan ember tanácsát és támogatását akartam, akinek keze alól olyan anyagok kerültek ki, amelyek számomra is értékesek és tiszteletreméltóak…” majd hozzátette: „…az én lemezemnek Rick leginkább a keresztapja…”. Rick Rubin mellett még számos, a latin popzenében híressé vált név szerepel a segítőtársak listáján …és ami a legnagyobb szó, a gitáristen Carlos Santana is hozzátett játékával a lemez színvonalához.
A dupla album őszinte képet fest Shakira személyiségéről, arról ő hogyan látja a világot, melyek azok a hatások, amelyek alakították zenéjét, a rocktól a kezdve a popzenén át egészen a latin ritmusokig. A végeredmény egy hihetetlenül ambiciózus mű, amely kiemeli Shakirát kortársai közül. Olyan ember képét mutatja, aki pontosan tudja, hogy egy sztár kimondott szavának, verbális és nem verbális kommunikációjának komoly súlya és hatása van, ezáltal a művész felelős mindazért, amit dalaival sugalmaz. Kedvenc témája a szerelem, de néha politikai vagy társadalmi színezetű gondolatait is beleszövi dalaiba. Hogy komolyan is gondolja a felelősség-kérdést arra a legfőbb bizonyíték, hogy létrehozott egy alapítványt azoknak a kolumbiai gyermekeknek a segítségére, akik különféle erőszakos cselekmények következtében utcára kerültek. „…több, mint hárommillió gyermek vált fedél nélküli nincstelenné hazámban. Nem járnak iskolába, nem figyel rájuk senki, pedig nevük, személyiségük, érző szívük és álmaik vannak…” Alapítványának neve: Pies Descalzos (Mezítláb) és fő célja, hogy a gyermekeket megóvja attól, hogy kiszolgáltatottságuk következtében prostitúcióra, bűnözésre vagy gerillaharcokba kényszerítsék őket. Erőfeszítéseit a UNICEF is díjazza, beválasztotta nagykövetei közé, így a szervezet legfiatalabb képviselőjeként tevékenykedik.
Annak ellenére, hogy nem tűnik valami prűdnek, rendszerint visszautasítja azokat a célzásokat, mely szerint sokat mutogatja a testét. Ő úgy fogalmaz, hogy csak annyit mutat, amennyit a tánc megkíván. Gabriel García Marquez nagyon jól fogalmazta ezt meg: „..kifejlesztette saját védjegyét, az ártatlan érzékiséget..”
Mostani turnéja után egy ideig nem láthatja a közönség, ugyanis „szellemi szabadságra” megy. Ez nála azt jelenti, hogy valóra váltja immáron évtizedes álmát, miszerint történelem órákat vesz, New York-ba költözik, kertészkedik és talán gyereket is nevel egyszer…és esetleg szobrászkodik, hátha híres szobrász is lesz belőle egyszer.
…de addig még egyszer eljön Budapestre 2007. március 5-én.
A turné az amerikai kontinensen a legnagyobb koncertcsemegének számít. A jegyeket pillanatok alatt elkapkodják, a sajtó tele van a dicsérő kritikákkal. A jegyek a feketepiacon az eredeti ár 50-szeresét kérik, azaz igazi hisztéria övezi fellépéseit. Európában viszonylag kevés koncertet vállalt, ebből az egyik a budapesti. |
|
|