Rúzsa Magdi
stroyonline.hu+natasha 2007.03.16. 13:58
Az élet nem áll meg az Eurovíziós Dalfesztivál miatt. Az énekesnőnek ugyanis nemcsak a felkészüléssel kell bajlódnia, hanem más ügyes-bajos dolgokkal is.
"Úgy tűnt, Rúzsa Magdinak az egyetlen problémája, hogy kiválassza, melyik dallal is induljon Helsinkiben, az Eurovíziós dalfesztiválon. Az most már biztos, hogy az énekesnő a saját slágerét, Az Aprócska Blues című dalt fogja előadni angol nyelven.
Ám az utazáshoz nemcsak szakmai felkészülésre van szüksége az énekesnőnek, hanem iratokra is. Ezért Magdinak a napokban Szabadkára kellett utaznia. Amint hazatér, szusszanásnyi ideje sem lesz, hiszen el kezdi forgatni a legújabb klipjét, a Hip-hop című számhoz. Ráadásul mindemellett az énekesnő még az élő koncertjeire is gőzerővel készül, hiszen március 23-án este Miskolcon, március 31-én este pedig Dabason lép fel.
S hogy hogyan viseli Magdi, hogy gyakorlatilag minden napja be van táblázva? "Természetesen nagyon sok a munkám, de én ennek örülök. Az idő racionális beosztása mellett mindent meg lehet oldani, ami fontos az ember számára. Nagyon fontosak számomra a koncertek, és talán közhelynek hangzik, de nekem a közönség szeretete mindig erőt ad" - mondta az énekesnő." - írja a Story Online.
Sok sikert kívánok Magdinak mindehhez a sok tennivalóhoz és remélem, megállja a helyét az Eurovíziós dalfesztiválon, akárcsak tavaly a NOX.
A koncertekről találhattok egyéb ismertetőket, szintén az oldalon, és ( szintén :) ) a Hírek menüpont alatt.
|