Chris Cornell pompás énekes. Épp ezért szinte mindig jó dolgokra lehet számítani, ha az ő neve olvasható egy CD-bookletben a "vocals" szócska mellett. A (kevés) kivételt azok az esetek képezik, amikor már a borítón is az ő neve olvasható.

Ezeket a szólólemezeket hallgatva ugyanis az az érzése az embernek, hogy Chris Cornell (ide jön a hangsúly) csak egy pompás énekes, akinek mindenképpen kell a háta mögé egy igazi zenekar. Ezt sugallta a Soundgarden feloszlása után, de még az Audioslave létrejötte előtt, 1999-ben kiadott Euphoria Morning című, önálló anyaga, és erre lehet következtetni a friss, Carry On című lemeze kapcsán is. Az albumon hallható tizensok dal közös ismertetőjegye a megkülönböztethetetlenség: mindegyik ugyanolyan álmos és öreges. Amelyik mégis kiugrik, annak ez azért sikerül, mert játssza a rádió, és így jobban kondicionálódtunk hozzá, vagy azért, mert Michael Jackson-feldolgozás, és épp csak, de sikerül felismerni. Ja, hogy kategorizálni is kéne. Hát persze. Rockzene. Téma túltárgyalva.

Az egész csak azért fura, mert Cornell a régi zenekaraiban nemcsak elénekelte mások nótáit, hanem dalszerző is volt. Sebaj, ahogy a cím is mondja, folytassa, Mr. Cornell. Mi még számítunk önre, csak lesz ez jobb is. Például, ha kerül egy újabb jó zenekar a "háttérbe". -írja az Exit.